Egy �j �let kezdete

�r�: Andro

e-mail: android666@citromail.hu

M�faj: shonen-ai

Korhat�r: + 16

Megjegyz�s: Ez �letem els� shonen-ai �s egyben Gravitation fanfic-je, sz�val ha valamit elrontok, tess�k meg�rt�nek lenni. J

Els� fejezet

Sose hittem, hogy ez megt�rt�nhet. Hogy elvesz�thetem �t. Pedig pont ez t�rt�nt. �s mindenn�l jobban f�j. H�rom �vig voltunk egy�tt �s most v�ge. �r�kre v�ge mindennek. M�g mindig �rzem az illat�t, az �rint�s�t, az �lel�s�t, a cs�kjait az ajkamon, a karjait, ahogy v�gigsim�tj�k a h�tam, hallom a l�legz�s�t, a hangj�t, szavai m�g mindig itt csengenek a f�lemben. Azok a g�nyos szavak azon a rideg, hideg hangon. Mindent megadn�k �rte, ha �jra hallhatn�m, hacsak egy pillanatra is. B�rmit. B�rmit az �gvil�gon, de nem lehet, � m�r nincs. �r�kre elment �s �n nem tehetek semmit, ami visszahozhatn� �t.

…

M�g mindig j�l eml�kszem az utols� egy�tt t�lt�tt �r�kra. Mintha csak tegnap t�rt�nt volna, pedig lassan m�r h�rom h�napja, hogy nincs t�bb�, hogy meghalt. A lak�sunkban voltunk, a nappaliban. Yuki az �lemben fek�dt. Furcsa fintora a sorsnak, hogy mindig is ford�tva volt, mindig �n fek�dtem az � �l�ben, de most m�s volt a helyzet. M�r h�napok �ta rettenetesen rossz volt az �llapota, de nem volt hajland� k�rh�zba vonulni. Sem az �n k�ny�rg�semre, sem Tohma k�r�s�re, sem Mika kedv��rt. R�g�ta tudtam hogy beteg. T�d�r�kos volt, de nem volt hajland� letenni azt a h�lye cigarett�t. �s ez lett a veszte, a cigi vitte el. Aznap tudtam, hogy m�r csak �r�i vannak h�tra. � is tudta, nagyon is j�l, hogy hamarosan elhagy. M�r h�napokkal ezel�tt v�grendelkezett �s nem volt titok, hogy r�m hagyja k�z�s lak�sunkat. A lak�s val�j�ban az �v� volt, �n csak itt �ltem vele, ami az elej�n nem volt �ppen z�kken�mentes. A h�rom �v alatt, am�g egy�tt voltunk sz�mtalanszor veszekedt�nk semmis�gek miatt. De mindig � engedett el�bb, � volt a megfontoltabb, az okosabb, az enged�kenyebb �s a nyugodtabb. Ellent�tben velem.

R�n�ztem, ahogy az �lemben fek�dt. A homloka verejt�kezett, mintha l�zas lenne, haja rendezetlen tincsekben tapadt az arc�hoz �s a homlok�hoz, szemei csillogtak �s egyenesen engem n�zett. Nem sz�ltunk semmit, nem lett volna �rtelme. Nem tudtunk mit mondani egym�snak, tudtuk, hogy �gyis csak ostoba semmis�gekr�l besz�lgetn�nk.

-         N�zd! – hallottam hirtelen Yuki suttog�s�t – n�zd!

Odapillantottam, ahov� Yuki mutatott. Naplemente volt, csod�latos naplemente. A napf�ny arany f�nnyel �nt�tte el az eget, a h�zakat �s az utc�kat is. Az alkonyati f�ny beragyogott a szob�ba �s minket is elbor�tott.

-         Csod�latos, nem? – k�rdezte halkan.

-         Az – b�lintottam.

-         Shu – fordult fel�m – csod�latos… ez a nap…naplemente. Ragyog mint… te. �s �n… most oda fogok… me…menni.

-         Ne mondd ezt! – k�nnyek sz�ktek a szemembe – nem m�sz el. Itt maradsz velem. Soha nem m�sz sehov�!

-         Te is tudod,… hogy nem… lehet – zil�lt – tudod… hogy meg fogok… halni. De… mindig veled… leszek. Soha nem… nem hagy… hagylak el. So… soha.

-         Nem! – magamhoz h�ztam �s megcs�koltam.

�reztem, ahogy �t�leli a nyakam, �reztem, hogy nem akar menni, hogy maradna m�g, itt, velem mind�r�kre, m�g akkor is, ha a sors nem akarja, hogy mi ketten �r�kk� egy�tt lehess�nk. �s �n sem akartam elengedni, de tudtam, nem tehetek semmit, nincs hozz� er�m. De akkor sem tudtam felfogni, hogy elvesz�thetem. Akkor sem tudtam elfogadni, ma sem tudom, m�g akkor sem, ha m�r lez�rtam magamban az �gyet.

�reztem, ahogy Yuki kezei egyre gyeng�bbek, s�lytalanabbak. Majd �reztem, ahogy er�tlen�l hullanak a teste mell� az �lembe. Elh�ztam arc�t az arcomt�l �s csak n�ztem �t. Olyan b�k�s �s nyugodt volt, ahogy ott fek�dt. Mintha csak aludna. De tudtam, hogy soha t�bb� nem �bred fel, �lma m�r soha nem �r v�get, b�rmennyire is v�gyom r�, hogy kinyissa a szem�t. Ez m�r soha nem fog megt�rt�nni.  Csak �ltem ott �s nem tudtam felfogni hogy v�ge, elment, meghalt �s soha t�bb� nem j�n vissza. Az alkonyi f�ny, mintha csak az elm�l�st akarta volna szeml�ltetni, beragyogta a szob�t, olyan f�nnyel, mint amilyet eddig m�g soha nem l�ttam. Elford�tottam fejem Yuki arc�r�l �s belen�ztem a f�nybe. S�rni szerettem volna, de nem tudtam. F�ltem, ha s�rni kezdek, soha nem tudom abbahagyni.

…

A temet�st Thoma �s Mika int�zte. �szint�n sz�lva nem is b�ntam. Nem hiszem, hogy haszn�lhat� lettem volna vagy k�pes lettem volna b�rmit is tenni. B�r egyik�k sem mondta, de �reztem, engem hib�ztatnak Yuki hal�la miatt. M�r kapcsolatunk kezdete �ta megpr�b�ltak t�vol tartani minket egym�st�l. M�g arra is k�pesek voltak, hogy r�vegy�k Yuki-t az Ayaka-val val� h�zass�gra, amelyb�l k�s�bb nem lett semmi. K�s�bb, b�r nem sz�ltak semmit, de tov�bbra sem n�zt�k j� szemmel a dolgot. �n ezt tudtam �s a mai napig f�j, hiszen �n nem tettem semmi rosszat Yuki-nak. Semmi olyat, ami b�nthatta volna �t. De � sz�mtalanszor megb�ntott, hol akarattal, hol akarat n�lk�l. Megvolt r� az oka, amit k�s�bb el is mondott nekem. Nem hib�ztattam �rte, szerettem �t tiszta sz�vemb�l. M�g ma is szeretem, �s ez az �rz�s soha nem fog elm�lni. Tal�n m�r nem ugyanaz a szeretet lesz, amit annak idej�n �reztem, de � mindig az �letem r�sze marad, benne marad a sz�vemben, mint egy soha ki nem h�ny� f�ny. Yuki bennem, a sz�vemben �l tov�bb. De k�zben megtanultam az �rz�seimet nem kimutatni, hanem magamba fojtani. Pont mint �.

…

A temet�s csod�latos volt, pont olyan, amilyet Yuki meg�rdemel. De valahogy �gy �reztem, m�g enn�l is szebb temet�st �rdemelne. Nem tudtam mit tettem volna, ha Hiro nincs ott mellettem. De ott volt. � volt az egyetlen ember, akire akkor sz�m�thattam. N�lk�le val�sz�n�leg teljesen �sszet�rtem volna. Az eg�sz szertart�s alatt – hagyom�nyos jap�n temet�s volt – ott t�rdelt mellettem �s kez�t a v�llamon tartotta. Nem sz�lt semmit, � is tudta nincs semmi, amivel most v�gasztalni tudna. De nem hagyott magamra. Pedig Ayaka-chan mellett lett volna a helye. Ayaka-chan n�ha rosszall� �s h�v�s pillant�sokat l�vellt fel�m, amit megpr�b�ltam figyelmen k�v�l hagyni. Thoma �s Mika m�g csak r�m sem n�ztek, egy�ltal�n nem �rdekelte �ket, hogy mi van velem, hogy �rzem magam, nem vagyok-e esetleg mag�nyos vagy kimer�lt. Ez m�g rosszabb volt, mint Ayaka-chan �lland� rideg pillant�sai. Rettenetesen �reztem magam, a legsz�vesebben otthagytam volna az eg�szet �s hazamentem volna. Haza. Ez a sz� most olyan idegen�l csengett az agyamban. De nem tettem. Yuki kedv��rt nem tettem. Tudtam, rosszallan�, ha nem lenn�k jelen a szertart�son.

A temet�s ut�n azonnal hazamentem. Ahogy bel�ptem a lak�sba, megcsapott a mag�ny szele. S�t�t volt, hideg �s nem v�rt senki. Bel�ptem Yuki dolgoz�szob�j�ba. Semmi sem v�ltozott, a laptop-ja m�g mindig ott pihent az asztalon, a sz�kem az � sz�ke mellett. A laptop teteje fel volt hajtva, mintha csak arra v�rna, hogy valaki bekapcsolja �s dolgozni kezdjen. Yuki hagyta �gy, mikor a legutols� alkalommal befejezte a munk�t �s nem hajtotta le a laptop tetej�t, miut�n kikapcsolta. Akkor is rossz�l lett �s nekem kellett elt�mogatnom az �gyig, hogy le tudjon fek�dni. A g�p az�ta is �gy volt, ahogy hagyta. Odal�ptem �s csak �lltam. Nem tudtam, szabad-e. A sz�vem azt s�gta igen, de az eszem azt, hogy nem. Nem szabad megbolygatnom a dolgokat. A sz�vem gy�z�tt az eszem helyett. R�g�ta ismertem a jelsz�t, Yuki mondta meg egyszer, mikor m�r elege volt a nyaggat�somb�l.

Bekapcsoltam a g�pet �s megkerestem Yuki legutols� reg�ny�t, amin dolgozott. M�r soha nem fogja befejezni. Pedig �ll�t�lag m�r alig volt valami h�tra bel�le. �n rendszeresen elolvastam �ket, amit � nem nagyon szeretett �s minden alkalommal j�l lesz�dott. Azt�n rendszerint megenyh�lt �s minden ment tov�bb a maga �tj�n.

Olvasni kezdtem, �s mik�zben olvastam, magam sem tudom mi�rt, de a k�nnyeim eleredtek �s v�gigfolytak az arcomon, le eg�szen ruh�mra.

-         Yuki – suttogtam – mi�rt?… mi�rt hagyt�l el… hogy tehetted ezt velem? Mi�rt ment�l el?… Mi�rt hagyt�l magamra?… YUKI!

Az utols� sz�t m�r �v�lt�ttem, bele a s�t�ts�gbe, bele a mag�nyba. M�r meg sem pr�b�ltam visszatartani a k�nnyeimet, hagytam hadd follyanak szabadon, ahov� akarnak. Nekem m�r mindegy volt. Csak s�rtam, de nem tudtam mi�rt s�rok. Tal�n a mag�ny miatt. Tal�n Yuki miatt. Tal�n magam miatt. Tal�n mindh�rom dolog miatt egyszerre. Hirtelen �bredtem r�, hogy egyed�l vagyok �s ez megr�m�tett. M�r nem volt itt Yuki hogy megv�djen, ha bajba ker�l�k. M�r nem volt itt, hogy j�l lesz�djon �s veszekedjen velem, amikor ideges�t�, makacs �s kib�rhatatlan vagyok. M�r nincs itt, hogy �t�leljen, hogy v�gasztaljon, hogy b�tor�tson. M�r nincs itt, hogy… megcs�koljon. Nincs itt senki csak �n �s a nagy �res lak�s.

…

Nem tudom mennyi id� ut�n hagytam abba a s�r�st �s �lltam fel a g�pt�l. Arra sem eml�kszem kikapcsoltam-e. Biztosan igen, mert m�snap reggel le volt kapcsolva. Csak �n kapcsolhattam le, hacsak nem j�rnak szellemek a lak�sban. Miut�n kit�molyogtam a dolgoz�szob�b�l, a f�rd�be vettem az ir�nyt. Itt is mint minden�tt a lak�sban megvolt m�g Yuki illata. Kit�r�lhetetlen�l �s lemoshatatlanul beleiv�dott a falakba, a b�torokba. Ez az illat soha nem t�nik el, b�rmennyi id� is telik el k�zben.

Vettem egy j� forr� zuhanyt. Azel�tt mindig egy�tt zuhanyoztunk, de m�r soha t�bb� nem tehetj�k. Ezut�n a h�l�szob�nkba mentem, de ott is minden �res volt. Hideg �ress�g vett k�r�l mindent, amib�l hi�nyzott Yuki. Nem volt sehol �s ez megijesztett.

-         Yuki, hol vagy? – k�rdeztem bele a s�t�ts�gbe – mikor j�ssz m�r vissza?… Mi�rt nem j�ssz m�r haza?… Yuki… gyere vissza!

Semmi v�lasz. Le�ltem az �gy sz�l�re �s megpr�b�ltam gondolkodni. Nem tudtam aludni. Napok �ta alig aludtam, nem mentem be az NG-hez, nem csin�ltam semmit. Magam alatt voltam. Tot�l magam alatt. Hiro nem avatkozott bele, tudta id�re van sz�ks�gem, am�g �sszeszedem magam, �s lesz annyi er�m, hogy �jra �nekeljek. De pillanatnyilag m�g arra sem volt er�m, hogy egy�ltal�n gondolkodni tudjak. Semmihez sem volt er�m.